Németország olvadozik. No nem a hőségtől, hanem Oliver Kahn és Jens Lehmann nagy egymásra találásától. Az április óta a német válogatott második számú kapusaként számon tartott Kahn – a világbajnokság kezdete óta talán először – megmutatta, érző ember: a tizenegyespárbaj előtt odament kollégájához, megsimogatta a fejét, ellátta néhány biztató szóval, majd még pacsizott is vele – a gyorsan kapcsoló rendező jóvoltából az egész ország nagy boldogságára. Természetesen a szombat hajnalban a standokra kerülő lapok is beszámoltak az egymást egyébként nemigen kedvelő kapuvédők összeborulásáról, külön megemlítve, hogy az Argentína elleni meccsnek a Bayern 1-ese is nagy győztese.

A legnagyobb persze Lehmann. Amióta Jürgen Klinsmann csapatfőnök tudatta vele, hogy a Nationalelf összeállítása az ő nevével kezdődik, nem kis teher nyomta a vállát. Ráadásul a nyitó meccsét Münchenben, Kahn „szűkebb hazájában” játszotta Németország, s a tartaléksorból hosszú évek után előlépő Lehmann utólag bevallotta: volt benne némi félsz, mielőtt kivonult volna melegíteni. Aztán a szurkolók vastapsa megnyugtatta, és azóta hollywoodi forgatókönyvbe illő a kapus története.

Az első mérkőzésén még kapott két gólt, de a másodikon, a harmadikon, majd a svédek elleni nyolcaddöntőn is úgy tett, mint a közértes záróra után: lehúzta a rólót. A péntek estébe nyúló délutáni negyeddöntőben Roberto Ayala fejesét akkor sem háríthatta volna, ha már a szöglet előtt elvetődik a bal alsó sarok irányába – megtette ezt az argentin védő tizenegyesénél. Majd kifogta Esteban Cambiasso lövését is – a lelki tehertől ezzel megszabadult, ellenben a nyakába vette vagy nyolc társát…

A válogatottban 36 évesen végre főszereplővé váló kapus, talán ha fél percig engedte, hogy körülrajongják, majd szaladt is az öltözőbe. Útközben azért még megölelték egymást.